A fesztiválról

A folklórfesztiválról

alap03

A fesztivál célját 1973-ban így fogalmazták meg:
„ A szélesen értelmezett Duna-vidék népei között kölcsönös megértés és barátság erősítése, a népművészet, zene, tánc kifejezés eszközeivel."
E cél megvalósítása érdekében tudományos és szakmai tanácskozáson lehetőséget ad a népművészet-kutatás kérdéseinek, eredményeinek, a Duna menti népi kultúrák összehasonlító vizsgálatának megbeszélésre, továbbá a népi hagyományok jelenkori ápolásával kapcsolatos feladatok megvitatására.
A fesztivál fórumot teremt a dunai népek hagyományokat őrző folklór együtteseinek, szólistáinak, népművészeinek, ahol baráti vetélkedésben népi kultúrájuk értékeit bemutathatják.
A kiállításokon bemutatja a Dunai népek régi és jelenkori népi kultúrájának alkotásait. A Duna Menti Folklórfesztivál, Magyarország egyik legrégebbi, a régió legnagyobb fesztiválja. Először 1968-ban rendezték meg. Kezdetben Baja és Kalocsa városa irányította, majd Kecskemét és Szekszárd is a szervezők közé került. A találkozó háromévente került megrendezésre, és mindig nagy tömegeket vonzott. Minden alkalommal külföldi és magyar együttesek is részt vettek. A néptáncos rendezvényeket szakmai tanácskozások, illetve kiállítások is színesítették. Ezen programok lényege a kultúrák kapcsolatának építése. A résztvevők rengeteg érdekes kiállítást is megtekinthettek. A nem mindennapi kirakodóvásárban a különböző népi mesterségek őzői bemutatót tartottak tudományukból, a bátrabb jelentkezők saját kezűleg készíthettek kerámiákat, megismerkedhettek a fafaragással és még sok érdekes dologgal. A legérdekesebb programok mégis a fesztiválszínpadon várták az érdeklődőket. Minden este éjszakába nyúló színvonalas néptánc műsor és népzene szórakoztatta a résztvevőket. A fesztivál leglátványosabb mozzanata a hagyományos menettánc, amely Kalocsa díszes főutcáján zajlik.
A 2009-es Duna Menti Folklórfesztivál eltért az előzőektől, hiszen a megszokott három év helyett a szervezők áttérnek az évenkénti rendezésre. Új elem lett az is, hogy nagyobb szerepet kapnak a szervezésben és a lebonyolításban Tolna megyei és Bács-Kiskun megyei települések. Tolna megyében: Alsónyék, Madocsa, Nagymányok, Sióagárd, Bogyiszló, Szekszárd.
Bács-Kiskun megyében: Ordas, Uszód, Csátalja, Kalocsa.
2011-ben azonban ismét nagyobb változás állt be a Fesztivál életében, mivel több település visszalépett a részvételtől, így maradt Kalocsa és környéke. Ezen kívül még döntés született arról, hogy a XIX. Duna Menti Folklórfesztivál után ismét három - évente kerül megrendezésre eme nagy hagyománnyal és történelemmel rendelkező fesztivál.